Fotózás Mátéval
- lrevuepage
- 2023. nov. 6.
- 2 perc olvasás
Frissítve: 2023. nov. 20.
Szerencsére nem hal ki a művészet. Eheti cikkünk pedig a fotózás, képszerkesztési ágával foglalkozik és kicsit jobban megismerkedik. Aki nem hallott még Gyimesi Mátéról, akkor itt az ideje. Ugyanis készítettünk vele egy interview-t és megtudtuk hol és mikor találkozhattok vele személyesen. Máté 19 évesen már tudta, hogy a fotózás elrabolta a szívét. Elragadta olyannyira, hogy 2021 óta már komolyabban foglalkozik vele. Képei között láthattok szabadtéri fotózást, rendezvény és hirdető fotókat. Természetesen nincs megkötve a téma. Amennyiben van saját elképzelésetek, keressétek meg cikkünk alján található elérhetőségein és alkossatok együtt.
No, de ne is halogassuk a beszélgetésünket.
Mit jelent neked a fotózás?

Fogalmaznék úgy ,hogy mindent de szépen ki bontakozva azt mondanám ,hogy egy olyan hobbi (munka) egyben ami teljes mértékben ki tudja fejezni azt aki vagyok kreativitásom a szemléleteim és ebben tovább is tudom magam fejleszteni annál is tovább mint ahol most állok.
Vannak még terveid?
Egy idő múlva már ez az egy dolog az amivel szeretnék foglalkozni mert nem csak munka ként tekintek rá hanem mint egy olyan hobbi amit szeret az ember a tevékenységei közé besorolni. Az ,hogy vannak e még terveim vele erre a kérdésre válaszolva igen vannak. Teljes mértékben bele szeretnék ebbe merülni annál is jobban mint eddig és többet szeretnék ki hozni magamból. Szeretnék elégedett arcokat látni ahányszor egy képem re tekintenek. Én magam eléggé maximalistának tartom magam ha kell több órát is hajlandó vagyok egy képpel foglalkozni. A tökéletesség az amit az ember mindig el vár olyan alkalmakkor és én ezt meg akarom adni.
Kötötten vállalsz fotózást vagy szóba jöhet távolabbi is?


























